Középkori Templomok Útja


Bikszád (Bixad), Szent Péter és Pál kolostortemplom

A Szatmár megyét északkeletről határoló Avas-hegység lábánál terül el Bikszád község. A falu mellett emelkedő szép fekvésű dombon 1699-ben kezdett monostort építeni a görög származású Izajás szerzetes, aki a munkácsi görög katolikus egyházmegyét irányító – szintén görög származású – Johannes Josephus De Camillis püspök (1690–1706) közvetlen munkatársa lehetett. Izajás mielőtt Bikszádra telepedett, a partiumi görög kereskedők között szolgált, később De Camillis püspöktől kapott esperesi megbízást a bihari és szatmári román parókiák egy része felett.  A bikszádi monostor általa kezdeményezett építését a falubéliek is támogatták: 1700. február 25-én hat helyi lakos (három Veres és három Kecskés vezetéknevű) azt a dombot, amelyen Izajás építkezni kezdett, a rajta lévő mezővel együtt a monostornak adták, amiről magyar nyelvű adománylevelük tanúskodik.  

A monostort alapító szerzetesnek hamarosan komoly ellenfelei is akadtak; a következő évben ugyanis Izajás brutális meggyilkolásáról tudósít I. Lipót császár 1701 augusztusában kelt levele, amelyben a vármegyétől a tettesek méltó megbüntetését kéri.  Két hónappal korábban a nagybányai esperesi kerület papjai írtak De Camillis püspöknek egy levelet, amelyben arra kérték a főpásztort, hogy ne küldjön többé a megboldogult Izajás archimandritához hasonló elöljárót, mert tőle bizony sokat szenvedtek, mivel szegénységüket nem tekintve, gyakran többedmagával élősködött rajtuk.

Ezek szerint a gyilkosságnak a levél dátuma, június 3-a előtt kellett történnie.  A XVIII. század végén és a XIX. század folyamán készült történeti munkák Izajás meggyilkolását 1703-ra teszik, a fönti adatok alapján tévesesen. A monostor későbbi szerzetesei és a szóban forgó történeti művek – valószínűleg erősen megszépítve a valóságot – a tragikus véget ért szerzetest a hívek erkölcsi életének megtisztításáért, illetve az egyházi unió megerősítéséért folyó küzdelem áldozataként mutatják be. 

Az első, fából épült monostor és templom az alapító szerzetes halálakor még nem volt teljesen kész. 1706-ban Illés, ugocsai görög katolikus esperes, részletes kimutatást készített arról, hogy az esperesi kerülethez tartozó Bikszád környéki falvak pontosan milyen munkával, milyen anyagi áldozatokkal segítették a monostor megépítését. Megemlíti, hogy a templom alapjául szolgáló köveket ő hozatta Gércéről (Kis- vagy Nagygérce [Gherţa Mare/Mica]), de a faanyag beszerzésében is részt vállalt. Illés azt is leírja, hogy Izajás halála után a monostor javainak egy részét katonák hordták szét, többi jószágát az áldozat testvére, Konstantin vitte el a püspök utasítására. Ennek ellenére a környékbeli papok és hívek a templom építését 1702-ben befejezték, július 12-én megáldották, és a miszticei (Імстичово) bazilita kolostorból igument (házfőnököt) is hívtak. 

1703-ban, majd két évvel később ismét, gróf Károlyi Sándor szatmári főispán engedélyezte, hogy különböző egyházi személyek szabadon gyűjthessenek adományokat a monostor javára.  A következő évtizedekben is lakott egy-két szerzetes a monostorban, de a monasztikus életet nem sikerült megszilárdítani, a hívek és a környék világi papsága ennek ellenére sem adta föl a reményt, hogy a bikszádi monostor benépesüljön. Kérésükre Olsavszky Mihály Mánuel munkácsi püspök (1743–1767) 1757-ben hat szerzetest küldött a Munkács melletti Csernek-hegyi kolostorból (két papot, egy diakónust és három laikus testvért); ettől kezdve tekinthető a monostor szabályosan működő, görög katolikus bazilita kolostornak.  

A monostor fatemplomáról az 1770-ben folytatott egyházi kivizsgálás jegyzőkönyveiben olvashatunk, bár az épület formájáról nem sok derül ki: boltozati gerendái között befújt a szél, és az egész nagyon nedves volt. A kivizsgálást a templom Istenszülő ikonjának állítólagos könnyezése miatt folytatták le, ezért részletes leírás készült a képről is. Hasonló, ikont ismertető képleírás alig ismert a korszakból, ezért bővebben idézzük. Az ikon a görög rítus szokásainak megfelelő helyen, az ikonosztázionon volt elhelyezve, öreg hársfatáblára festették, amely a közepén meg volt repedve, a festő neve (Dionysius) rá volt írva. 

Ismertették az ikon festésmódját is: a kompozíció vászonalapozás nélkül, közvetlenül a táblára felhordott festékkel készült, amely már több helyen darabokban hullott. Az ikon kompozícióját is leírták: Mária zöld színű trónon ült, ruhája zöld, a köntöse pedig vörös színű volt; a gyermek Jézus ruhája fehér, illetve zöld színű volt, utóbbit ezüstszínű virágok díszítették. Mária hosszúkás arca nyers színekkel, fehérrel és kevés pirossal festett, kicsit meghajolva, kedvesen, szeretetteljesen a távolba nézett. Megfigyelték, hogy Mária bal szeménél a szénnel húzott előrajz is előtűnt. A táblát száraznak találták, majd a hátoldalát erősítő merevítőket is megemlítik, pontos méreteit is följegyezték. 

A könnyezés tényét az egyházmegyei hatóság nem hitelesítette, a kolostor mégis a környék kedvelt zarándokhelyévé vált. A kivizsgálás idején már folyt az új kőtemplom építése, ami valószínűleg a régi templom közelében, 1765 körül kezdődhetett. A tanúk között négy kőműves neve is szerepelt, az egyik Jacobus Simmeth, a munkácsi építőmester fia volt. Az új barokk templom keletelt, nyugati homlokzati tornyos épület, hajójának keleti felén két oldalapszis, ún. klirosz is megjelenik, amelyek a kántorhelyek befogadására alkalmas épületrészek a korszak bizánci templomaiban. A munkácsi egyházmegyében először a máriapócsi kegytemplom tervén jelennek meg oldalapszisok (1730-ban), igaz nem klirosz céljából, hanem mellékoltárok befogadására szánt térként, kereszthajó funkcióban. 

Az 1739-ben, Nagykárolyban befejezett parokiális templom esetében viszont már egyértelműen kántorhelynek szánták a két apszist. Ez az épületforma a XVIII. század végén épülő bazilita kolostorokra is jellemző lesz. A bikszádi templom szentélyét egy, hajóját két csehsüveg boltozattal, a kliroszokat félkupolákkal fedték. A templom bejárati kapuja fölött olvasható, faragott kő felirat szerint az építkezést 1771-ben fejezték be: „Az Úr dicsőségére, Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére az avasi lakosok minden igyekezetével és a Nagy Szent Bazil Rendi szerzetesek sok munkájával épül ez a templom Mária Terézia császárnő uralkodása alatt, Bacsinszky András püspök és Benjámin igumen idejében.” 

Ismert a templom első toronygombjának latin, egyházi szláv és román nyelven írt, ma már csak töredékesen olvasható felirata. A latin változat szerint az új templomot 1775-ben építették, bár ez inkább a teljes befejezésének, illetve a toronykereszt fölhelyezésének dátuma lehet. A XIX. században a templomot többször átalakították, a szentély keleti falához sekrestyét, a toronyhoz két további mellékteret, a kőkeretes, szegmensívvel záródó nyugati bejárat fölé timpanonos portikuszt emeltek, a század végén a torony új sisakot kapott.

Romániában 1948-ban a görög katolikus egyházat betiltották, a bikszádi monostort is bezárták, a bazilita szerzeteseket elűzték. A bezárt templomot 1988–1989 között fölújíttatta az ortodox egyház, rövidesen néhány szerzetes is ide költözött. A felújítás során a hajó tetőformája megváltozott, a kliroszok fölött kúp alakú tetőket építettek, a szentélyt és a sekrestyét díszítő huszártornyokat nem állították vissza, ahogy a barokk templom vakolatdíszeit sem. A templomba új kifestés és teljesen új berendezés készült. Az ikonosztázion előtt álló tartóban elhelyezték a kegyképet is, így a templom újra fontos zarándokhellyé vált. Ez a kegykép a XVIII. századi leírásban ismertetett ikon másolata, eredetije állítólag Kolozsváron, a baziliták tulajdonában van, akik az üldöztetések alatt gondosan elrejtették.