Csengeri református templom

Csenger város már a középkortól egyik legjelentősebb települése volt a történelmi Szatmár vármegyének. Ezt jelzi, hogy a települést 1429-től már mezővárosként említik, a vármegye pedig gyakran tartotta itt közgyűléseit a 14-15. században. Csenger a XIII. század közepe óta a környéken kiterjedt birtokokkal rendelkező Káta nemzetség tulajdonában volt. Így a templom építését is e nemzettség tagjainak tulajdoníthatjuk. A templom építésének munkája feltehetően 1322 után indult el, és legkésőbb a század második negyedében fejeződött be. Csenger középkori eredetű temploma az Alföld középkori monumentális építészetének az egyetlen emléke. Egyedülálló a nyugati torony nyolcszögletes alaprajzi megoldása, amelynek megfelelője csak a XIX. század elején lebontott debreceni Szent András-templomban volt található. A híres Debreceni család által alapított Szent András-templom mintája lehetett a csengeri templomnak. Bár az 1322-es oklevél faépületre adott engedélyt, valamilyen általunk ismeretlen okból mégis egy nagyszabású templom épült fel.

A jelentős méretű, kelet-nyugat irányban tájolt templom megőrizte középkori formáját. A téglalap alakú hajót és a hosszított alaprajzú szentélyt félköríves diadalív választja el egymástól. A szentélyben dongaboltozat, a hajóban nagyon szép festett, kazettás deszkamennyezet van. A templomhoz egy hatalmas méretű, hatszögű, hatszintes templomtorony csatlakozik, amely eredeti állapotában áll ma is. Csenger egykori plébániatemplomának kifejezetten speciális megoldása, a nyugati tornyának alapformája. Csengerben a földtől kezdődően nyolcszögű alaprajza van a toronynak. Ilyen, vagy ehhez nagyon hasonló tornyok szép számmal fordulnak elő a környékén (ld. a vámosoroszi, a mátészalkai, vagy a nyírmeggyesi református templom). A középkori Magyar Királyság más területéről e megoldás egyáltalán nem ismert, ezért mondhatjuk, hogy ez az építészeti megoldás a történeti Szatmár egyik művészettörténeti sajátossága.

Figyelemre méltó, hogy a templomot vakolat nélküli, vörös és fekete színű égetett téglákból építették, hasonló mintázattal, mint a közeli szamostatárfalvi, csegöldi vagy a kissé távolabbi baktalórántházi templomot. A Kárpát-medencében a 13. századtól kezdve ismertek téglából készített templomok, elsősorban az Alföldről. Fennmaradt példáik majdnem kizárólag a tájegység északkeleti részén, a török által kevésbé pusztított szabolcs-szatmár-beregi régióban láthatók (pl. Szamostatárfalva, Gyügye, Nagyszekeres, Túrricse). A tisztán téglából épültek közül a csengeri egykori plébánia-, ma református templom - emelkedik ki. Nemcsak méreténél fogva, hanem amiatt is, mert olyan díszítési módot alkalmaztak az építésénél, amely a téglatemplomokra Európa-szerte a legtipikusabb volt.

Országos és egyben Európa hírű a templom hajójában lévő festett kazettás deszkamennyezet, melyet 1745-ben készítettek. A rajtalévő virágminták a magyarság legkorábbi időszakaira utalnak. A famennyezet 9 x 14 teljes kazettából, és egy fél kazettasorból áll. A Felső-Tisza-vidék legrégebbi ilyen típusú emléke, 1745-ből. Kazettái még négyzet alakúak, és festett motívumai is őrzik a reneszánsz hagyományokat.

A jelenlegi szószék majdnem pontosan a középkori helyére került. Falazott mellvédjét vakolatból készített geometrikus betétek díszítik. A szószékkorona jóval egyszerűbb és alacsonyabb, mint a környékbeli templomok barokk emlékei. (Nem is nevezhető emiatt koronának, inkább hangvető.) 1840-ben készült, klasszicista stílusban. Mennyezetén, a prédikátor feje fölött a Szentlélek galambja lebeg. A karzat a padokkal egyszerre készült, a 18. században. Érdemes felmenni a karzatra, és megcsodálni a több mint 200 éves, tölgyfa lócákat.

A reformáció korában a csengeri templom kiemelkedő egyháztörténeti szerepet töltött be, mint ahogyan Szatmár vármegye története a török korban több szempontból is kiemelkedő jelentőségűvé vált. Fontos, első rangú kereskedelmi utak vezettek át a térségen, amelyek az Erdélyi Fejedelemséget kötötték össze a Szepességi szabad királyi városokkal. Ennek tudatában egyáltalán nem megdöbbentő az a tény, hogy ez a gazdaságilag és szellemileg is olyan gazdag régió a reformáció bölcsője lett Magyarországon. 1517. október 31-e után a lutheri reformáció bámulatos gyorsasággal terjedt el Európa szerte, 1520-tól kezdve Szatmár vármegyében már működtek református prédikátorok. Az új református hitnek és irányzatainak a terjesztésében nemcsak a prédikátorok játszottak fontos szerepet, hanem a vármegyei nemesség is, amely tőkét, politikai támogatást, és ha kellett, katonai védelmet is biztosított azért, hogy új vallásukat „tűzzel-vassal” védelmezzék. Ennek fényében az sem meglepő, hogy Szatmár vármegye élen járt a reformáció terjesztésében. Ez részben Drágffy Gáspárnak köszönhető, aki az egyik első volt a főurak közül, aki udvarában teret engedett az új hit terjesztésének. Az sem véletlen, hogy pont Erdőd, Drágffy egyik birtokközpontja lett az egyik fontos helyszíne a református zsinatoknak. A reformáció igen hamar elérkezett Csengerbe is, ahol a mai református kora-gótikus templom számos zsinat színhelyévé vált. Csengerben tartották a legfontosabb – a kálvinista Rómában, Debrecenben, és Óvárban megrendezett zsinatok után –, az 1576. évi református zsinatot, itt Méliusz Juhász Péter összeállította a „csengeri hitvallás” néven ismertté vált téziseket, ezzel kialakult a magyar református egyház teológiai arculata. Ez a hitvallás a Szentháromság tan védelme miatt íródott. Ezt a zsinatot első püspökünk, Méliusz Juhász Péter hívta egybe. Talán az egyháztörténeti jelentőségű eseményeknek is köszönhető, hogy Csenger egész lakossága papostól és kegyurastól együtt áttért a református hitre. A reformáció gyors elterjedése után 1629-ben Szatmár vármegyében csak egyetlen plébánián, Ecseden szolgált római katolikus pap. A református közösség Csengerben ma is a térség meghatározó protestáns közössége, hisz a közel 5100 lélekszámból közel 4000 református hitvallású.