Szamosújlaki református templom

Az Újlak név 1314-ben bukkan fel először oklevélben, Wylok alakban. 1329-ből egy irat már Keresztelő Szent János titulusú templomának elkészültéről tudósít, amelynek építtetője minden bizonnyal a községet a 13. század óta birtokló Gut-Keled nemzetségből származó Zombok család volt. 1332-ben már ott találjuk nevét a pápai tizedjegyzéken, ami működő plébániájáról tanúskodik. 1545 körül a szamosújlakiak az Erdődön, a Drágffy Gáspár udvarában székelő reformátori körből vették át a reformációt. 1589 és 1595 között a faluban élő katolikusok és reformátusok viaskodtak a templomért. Először a reformátusok puritán templommá alakították át, majd a katolikusok újjáépítették azt.

A XVI. század végén és a XVII. században folytonos egyházvillongások során a templom többször cserélt gazdát, az 1580–1595 közötti viszálykodást az épület meg is sínylette, az adatok szerint a reformátusok „puritán templommá rombolják”, leverve 1500 körüli freskóit. A század végén, miután újra katolikus kézre került, újjáépítették; 1590-ben Szamosújlak is újra az ugocsai római katolikus főesperességhez fizetett adót. A templom 1696-ban ismét református, legkésőbb a XVII. század vége óta végleg reformátussá vált. Feltehetően az erőszakos rekatolizációs törekvések idején, amikor a „katolikus módra épített” templomokat kezdik visszavenni, valamikor a XVII–XVIII. század fordulóján bontották el a templom sekrestyéjét, helyén vaskos támpillért építve. Nem sokkal később elpusztult a szentélyboltozat is, mely vagy összeomlott, vagy lebontották a diadalívvel együtt. Végül akárcsak a környező településeken itt is a reformátusoké lett a templom, és idővel a falubeliek túlnyomó része is reformátussá lett.

A kora gótikus stílusú templom a Szamos töltése mögött, a falu szélén áll. Későbbi átépítései ellenére tisztán megmutatja az 1300-as évek elejéről származó alaprajzát és korhatározó formáit: a nyolcszög három oldalával záródó szentély diadalívvel kapcsolódik a négyszögletes, torony nélküli hajóhoz. A templom szinte teljes mértékben megőrizte középkori formáját. A templom két peródusban épült a középkorban.

A szentély sokszögű záródása miatt az első periódus nem származhat sokkal korábbról, mint a XIII. század vége – XIV. század eleje. Ebből eredően nem zárható ki, hogy a mai épület azonos lehet az 1329-ben említett Keresztelő Szent János-templommal. A szentély északi oldalához közel négyzetes alakú sekrestye kapcsolódik, amely a korábban elbontott épületrész rekonstrukciója.  A sekrestyét és a szentélyt gótikus formájú, kőkeretes ajtó köti össze.

1500 körül átalakították az épületet. Méretében változatlan maradt, térszerkezetét és részletformáit viszont jelentősen átalakították, gyakorlatilag a szentély reprezentatívabb, 1500 körüli „modern” formát kapott. Az átépítés során a korábbi diadalívet és a szentélyboltozatot elbontva új diadalívet építettek. Az elkészült új szentélybelsőt gazdagon kifestették, valószínűsíthetően két-három oltára és szószéke is volt, a freskók és az oltárok minden bizonnyal a XVI. század második felében pusztultak el. Az új szakaszolásnak megfelelően új külső támpillérek is épültek a diadalív vonalában és a déli oldalon a szentélymélység felénél. Az új szakaszolásnak megfelelően új, nagyobb ablakokat alakítottak ki, a korai szentély déli ablakát elfalazva a szentélyszakaszoknak megfelelően két új, rézsűs bélletű, csúcsíves záródású ablakot nyitottak.

1857-ben felszentelték a falu új fatornyát, ami sajnos nem volt hosszú életű, mivel 1865. július 10-én a tanítói lakban támadt tűzvészben a falu nagy részével együtt leégett, ekkor semmisült meg az egyik harang is. Az 1867-es átépítéskor egy egyszerű haranglábat építettek a templom mellé. A templombelső nyugati és a keleti oldalán fából készült, kék színre festett karzatok állnak. Nagyon egyszerűek, szinte dísztelenek. A templom berendezésével együtt 1867-ben készült.

A régi szentélyt fiókos dongaboltozat fedte, amelyet valamikor a 16. század elején alakítottak át csúcsíves keresztboltozattá. A templom meredek hajlású tetőszerkezete, valószínűleg az 1865-ös tűzeset kapcsán megsemmisült. Helyette egy lapos hajlásszögű, jellegtelen tetőszerkezetet építettek rá, amelynek faanyaga az eltelt idő során tönkrement, a bádogból készült fedés pedig sok helyen beázott. A templomot az Országos Műemlékvédelmi Hivatal segítségével 1992 és 1996 között állították helyre. Az ásatások és a falkutatások során sok adatot sikerült begyűjteni. Problémát jelentett, hogy semmilyen hiteles dokumentum nem volt arra vonatkozóan, hogy milyen volt az eredeti tetőszerkezet. Ezért a magyarországi, hasonló templomok még meglévő tetőszerkezeteit alapul véve, egy rácsos-tartókból álló, de az eredeti tetőszerkezet elemeivel megegyező szerkezeti kialakításra került sor, amely rendkívül különleges látvány.

A műemléki helyreállítás építészeti koncepciója kialakításánál elsődleges szempont az volt, hogy az épület történeti értékeit hitelesen mutassák be. Az elméleti rekonstrukció alapján megfelelő mértékben megismert 1500 körüli építési periódus tér- és tömegformáinak megfelelően, harmonikus egységben kezelve az épületet, a homlokzatokon és a burkolatokban rejtett didaktikus eszközök jelzik a korábbi periódusokat és a későbbi hozzáépítéseket. A magas tetőforma visszaállításával és a fedélszék szerkezetével teremtődik meg az egyes korszakok közti harmónia. A szentélyboltozat az elméleti rekonstrukció bizonytalanságai miatt sem épülhetett vissza, helyette a XVII–XVIII. századra jellemző, helyi építészeti hagyománynak tekinthető, még középkori formákat őrző fedélszékek átértelmezett, elvont formája lépett.

A magas szintű szakmai helyreállítást Europa Nostra oklevéllel ismerték el, amely ráirányította figyelmet a térség és a megye műemlékvédelmére.