Középkori Templomok Útja


Szamosbecs, református templom

A Szamos partján fekvő, a XIV. század utolsó negyedéig királyi kézben lévő település első ismert említése egyházával kapcsolatos. Az 1332–1334-es pápai tizedjegyzékek Tamás, majd Péter nevű papját említik, s így az erdélyi püspökség ugocsai főesperességének a területére eső faluban ekkor már kellett állnia templomnak. Ezen túl nem ismert több középkori említése a település egyházának.  Az 1980-as évek első felében, a templom felújítása során azonban ismeretlen helyről előkerült egy tégla, melybe a felületet majdnem teljesen kitöltő 1481-es évszám van belevésve.  A hajó egy 1638-as felirata alapján az akkor helyreállított épületet a Szentháromság tiszteletére szentelték újjá, s nem kizárt, hogy középkori titulusa is ez volt. 

Eltekintve a jórészt javításokra és felújításokra korlátozódó későbbi beavatkozásoktól, a kisméretű, keletelt templom középkori formájában áll ma is.  Téglalap alaprajzú hajójához keletről egy-egy falszélességnyivel keskenyebb, két boltszakaszos és a nyolcszög öt oldalával záródó szentély járul. A szentély északi oldalához épült, az újkorban elbontott sekrestye kiterjedését az 1979-es kutatás tisztázta, melynek során néhány részletformája is előkerült.  A hajó déli oldalához épített torony 1837-ben készült, középkori előzménye a templom más helyén sem volt.  A hajó és a szentély sarkait egykor átlós támpillérek erősítették, s pillér támasztotta középen a szentély déli falát is.  Az épület falai téglából, szerkezeti elemei kőből készültek.

A templomon egykor minden bizonnyal körbefutó lábazati párkányt valamikor az 1979-es kutatást megelőzően levésték. A ma látható, idomtéglákat is felhasználó lábazat az 1980-as években készült; kialakításához az eredeti formára utaló információk már nem álltak rendelkezésre.  Nem ismerjük az épület középkori főpárkányát, a falkoronát ugyanis az egyik újkori renoválásnál jelentősebben visszabontották. A hajó nyugati homlokzatát egyetlen, középen elhelyezkedő, csúcsíves ajtó töri át. Keretének alsó része erősen roncsolt, profilja a nyílás felé vékony, rézsűs lemeztagból, félpálcatagból, negyedhomorlatból, vékony pálcával indított félkörtetagból, félhomorlatból és rézsűs lemeztagból áll. A tagozatok alul a lábazatot záró rézsűs felületről indulnak, a záradékban a profil élei többszörösen átmetsződnek egymáson. A hajó déli falát két ablak, s ma a torony belsejében elhelyezkedő ajtó tagolja. 

Az ablakok kialakítása, méretei és elhelyezkedésük megegyezik: csúcsívesek és kétosztatúak, bélletük rézsűs és záradékukban mérmű látható. Az orrtaggal nem bővített mérművek formája majdnem azonos: a nyílásokat lezáró csúcsívek felett újabb csúcsíves, illetve a keletinél mandulaszerű forma jelenik meg. Utóbbit a záradékig felfutó osztópálca tagolja.  A déli kapu szintén csúcsíves, keretének elpusztult jobb felét fával pótolták ki. Profilja a nyílás felé rézsűs lemezből, félpálcatagból, homorlatból és újabb rézsűs lemeztagból áll. Ez utóbbi tagozat a záradékban átmetsződik egymáson. A hajó északi fala tagolatlan. A szentély déli falán a hajóéval mindenben, még mérműformájukban is megegyező két ablak látható.  A szentély záradékfalán kisméretű, vékony ablak jelenik meg, belsejében téglából kialakított, sátortetős záradékkal, bélletében pedig szegmensívszerű lezárással.  A szentély északi falán előkerült a sekrestye ajtónyílása. 

A hajó belsejében az eddig leírtakon túl nincs középkori részlet. A falkutatás alapján egyértelmű, hogy a templomnak ez a része eredetileg sem volt boltozott.  A diadalívet téglából falazták, északi pillérének homlokoldalán íves záródású lábazat volt megfigyelhető a kutatás során. A vállvonal felett a diadalív félköríves záródása újkori beavatkozás eredménye; középkori formája ismeretlen.  
A szentély északi falának nyugati felén látható a sekrestye befalazott ajtajának csúcsíves, élszedett profilú kőkerete. A déli fal keleti ablaka alatt kisméretű, sátortetős lezárású fülke mélyed a falba. A szentély egykori boltozatának lenyomatai és lefaragott indításai előkerültek a körítőfalon. Ezek alapján a bordák valószínűleg visszametszéssel indítva váltak ki a falsíkról, s állítólag kétszerhornyolt profiljuk is megfigyelhető volt még a lefaragott felületeken.  A szentélyben az ásatás feltárta a középkori oltár téglából rakott alapját. 

A templom mérműves ablakaival és állítólag hajójának ajtajaival kapcsolatban is ugyanaz a jelenség volt megfigyelhető a kutatás során, mint a nagyszekeresi és a túrricsei templomnál. E szerkezetek számára a fal építésekor kihagyták a helyet, majd az építkezés egy későbbi fázisában illesztették beléjük a kőelemeket és falazták ki a köztes részt. 
A templom középkori épülete a kutatás alapján egyetlen periódusban épült ki.  Noha a templomon belül nem ismert a pontos előkerülési helye, semmilyen indokunk nincs rá, hogy az 1481-es tégla évszámát ne az építkezésre vonatkoztassuk. Ennek a templom többé-kevésbé datálható formakincse, leginkább az ajtók záradékában látható, részben összetett tagozatátmetsződések és az orrtagokkal egyáltalán nem díszített mérművek tulajdonképpen nem mondanak ellent. 

Megjegyzendő azonban, hogy az 1480-as évek e formakincs magyarországi használatának ismert időszakán belül a legkorábbi periódust jelenti, s főként főúri megrendelésre készült emlékeket érint, ami a felhasználás helyét, a kisméretű szatmári falusi templomot illetően elgondolkodtató.  Nem kizárt azonban, hogy e korainak tűnő dátum egyrészt a nyílások kőelemeinek a falazatba történt utólagos behelyezésével, azaz minden bizonnyal nem a helyszínen történt készítésükkel áll összefüggésben; megrendelői oldalról pedig a falut ebben az időben birtokló, az arisztokráciához tartozó Drágfiak szolgálhatnak magyarázatul.