Középkori Templomok Útja


Krasznabéltek (Beltiug), római katolikus templom

A Kraszna egyik jobb oldali mellékpatakjáról elnevezett, a megye déli részén fekvő település a XIV. század végén lett királyi tulajdonból földesúri birtok. Az ekkor országos vásár tartására is engedélyt kapó Béltek a XV. század közepén már mezőváros. András nevű plébánosát 1333-ban említi a pápai tizedjegyzék, az erdélyi püspökség szatmári főesperességének területén fekvő településen ekkor tehát már kellett állnia templomnak. Egy 1424-es oklevélből titulusáról is értesülünk: Szűz Máriának volt szentelve.  Drágfi János országbíró 1524-ben kelt végrendeletében száz forintot és egy eke földet hagyott a bélteki egyházra, s a Mohácsnál, a csata előtt kiegészített testamentumában a templom miserendjéről is szó esik. 

A középkori, jelentősebb méretű épület ma már csak részben áll. A templomot az 1910-es években Foerk Ernő tervei alapján ugyanis nagyobb mértékben átalakították és kibővítették.  Hajójának nagy részét elbontották, helyére rá merőleges, észak–déli kiterjedésű hosszházat építve ki. A templom középkori kinézetéről azonban szerencsére fennmaradt egy 1866 előtti ábrázolás, amely az alaprajzát és a déli homlokzatot mutatja.  Miután a templomon 1730 körül folytak bizonyos munkálatok – tetőszerkezetét legalábbis újraépítették –, s 1862-es leégéséről is tudunk, a rajzon megjelenhetnek későbbi időszakból származó részletek is. 

A jelentősebb méretű középkori szentélyt nem bontották le, az ma mellékkápolnaként a Foerk-féle templom közepéből ágazik el kelet felé. Az átépítés ellenére fennmaradt néhány részletformája, s részben tagolása is. A téglából emelt, a nyolcszög öt oldalával záródó épületrész kétszakaszos.  Kívül a körbefutó modern lábazat kőlapokból van összeállítva, a koronázópárkány pedig szintén újkori. A templom déli homlokzatát ábrázoló rajzon a főpárkány azonban nem a mai formáját mutatja, hanem talán még a középkorit. Amennyire kivehető az ábrázoláson, profilja alulról pálcatagból, homorlatból és rézsűből állt.  A szentély sarkait és déli falának középső szakaszát háromosztatú, részletformák nélküli támpillérek támasztják, melyek kialakítása megegyezik a rajzon láthatókéval.  

Az északi oldalon nincs pillér, ide csatlakozik egy négyszög alaprajzú, középkori részleteket nem mutató melléktér, amely minden bizonnyal az eredeti sekrestye épületére vezethető vissza.  A szentélyt a déli falán kettő, délkeleti és záradékfalán egy-egy csúcsíves, rézsűs bélletű, magas ablak tagolja, melyek kialakítása, méretei és elhelyezkedése azonos. Az ablakok közül csak a déli fal keletre eső ablaka szolgál jelenleg is nyílásként, a többinek a külső, illetve belső oldala, vagy maga a nyílása ma el van falazva.  

Belül a keleti fal ablakának a záradékában épen maradt az orrtagok nélküli mérmű is, amely egyenes szakaszok által felosztott három mezőben eltérő helyzetű, de azonos formájú, hármas halhólyagokat mutat.  Ezt, esetleg egy ugyanilyen mérművet Schulcz Ferenc is lerajzolt, amikor 1864-ben Rómer Flórissal és Henszlmann Imrével a helyszínen járt.  A szentély belsejében a 2011-es falkutatáskor előkerült még néhány további, középkori részlet is.  Az északkeleti sarokban láthatóvá vált az egykori szentségtartó téglából falazott fülkéje, a déli falon pedig szintén téglából falazva egy szegmensíves lezárású ülőfülke került elő. 

A szentély keleti végén álló, vastagon vakolt oltármenza, melyet elölről és oldalról neogótikus foglalat takar, lehet középkori eredetű, ahogy csúcsíves záródású diadalívének falazata is, melynek azonban díszítése, profilozása – legalábbis részben – a XX. század elejei átépítésből származik. A templomról fennmaradt ábrázolás alaprajzán, a diadalívpilléreken mindkét irányban élszedéses profilt jelöltek, s kelet felé ma is élszedés fut rajta végig.  A szentély a középkorban majdnem bizonyosan boltozva volt, aminek ma már a padlástérben sem látni nyomát.

A templom hajójából az átépítés miatt csak nyugati végének egy rövid szakasza maradt meg.  A hajó többi részéről a szóban forgó ábrázolás szolgál információkkal. A rajz téglalap alaprajzú teret mutat, amely majd két-két falvastagsággal szélesebb, mint a szentély.  A hajót kívül támpillérek támasztják. Nyugati sarkain egy-egy átlós, a keletieken a hosszfalakra merőleges elhelyezkedésű pillérek állnak.  Ezeken kívül a déli falat három pillér, s velük azonos tengelyben az északit kettő támasztja.  A támpillérek a szentélyen lévőkhöz hasonlóan háromosztatúak, de tagolásuk arányai mások.

Felső lezárásuk alatt feltűnően rövid szakasz után következik homlokoldaluk első visszaugratása. A középkori támokhoz képest ez meglehetősen szokatlan arány, s azzal együtt, hogy a pillérek a csúcsíves ablakoknak csak a záradékszakaszáig nyúlnak fel, utólagos beavatkozásra utal.  Majdnem bizonyos, hogy a hajó falkoronáját talán az 1730 körüli tetőépítés során, vagy az 1862-es tűzvészt követően visszabontották, s ekkor kerülhetett sor a támok tetejének megkurtítására is, kialakítva nem túl szerencsés arányaikat.

Ebből az is következik, hogy a hajó eredetileg magasabb lehetett a szentélynél, továbbá hogy a rajzon látható főpárkánya nem lehet középkori.  A támpillérek között a déli hajófal három keleti szakaszában egy-egy csúcsíves, rézsűs bélletű, a szentélyen láthatókhoz hasonló, de azoknál jóval magasabb ablakot ábrázolt a rajz szerzője. Mérművek itt sem jelennek meg a záradékokban. A hajó északi oldalát nem bontották meg ablakok.  Annak okáról, hogy a déli fal nyugati szakaszában miért nem jelenik meg ablak – itt egyébként ma sem látható nyílás –, az alaprajz ad felvilágosítást. 

A hajó belsejében, e szakasz keleti támjának vonalától kissé keletre, két, négyzetes pillér látható, melyek nyilvánvalóan nyugati karzatot hordtak.  A hajóból ma rézsűs bélletű, csúcsíves ajtón lehet belépni a toronyba, amely valamelyest őrizheti még a középkori formát.  Az egykori hajó nyugati falának belső oldalán, a karzat szintjén nagyméretű, rézsűs bélletű és csúcsíves záradékú, elfalazott ablaknyílás jelenik meg középen. Hogy ennek a fal azon szakaszán, amelyhez kívülről a torony csatlakozik, mi volt a funkciója, nem világos. 

A templom tornya középkori, de a külsejét részben átalakították.  Alaprajza a földszinten négyszögű, de már a legalsó ablakok záradéka felett nyolcszögbe megy át. E nyolcszögletű, fokozatosan keskenyedő részén három vízszintes osztás látható: az alsó csak minimális falsík-visszaugratásként jelentkezik, középen vékonyabb, majd feljebb vastagabb párkány fogja körbe a tornyot. A formája alapján bizonyosan újkori sisak alatt koronázópárkány is megjelenik. A három párkány pálcatagos profilja eltér egymástól, de pontos alakjukat nem lehet kivenni a rajzon.  

A tornyon három szinten jelennek meg ablakok. Legalul a négyzetes részen, majd a nyolcszögű szakasz vékonyabb párkánya alatti és feletti szinten. Míg az előbbi két esetben egy-egy ablakot látni, a két párkány által közrefogott, s már ezzel is kiemelt felsőbb szinten mindhárom megjelenő toronyoldalon áttöri a falat ablaknyílás. A mai kialakítás nagy valószínűséggel azt is megmutatja, hogy a toronynak a rajzon nem látható oldalain hol voltak az ablakai. A négyzetes rész mindhárom szabadon álló oldalát áttöri ablaknyílás, ezek felett középen szintén vannak ablakok, de itt az átlós falakon még nem, a legfelső, ablakos emeletnek pedig már minden oldala nyílással tagolt. 

A rajz szerint az összes ablak nagyjából azonos méretű és kialakítású. Formájuk miatt biztos, hogy középkori részletekről van szó: rézsűs könyöklőpárkányukról profilozott bélletek indulnak felfelé, s felül csúcsívesen záródnak.  A torony két nyugati sarkát egy-egy átlós elhelyezkedésű támpillér támasztja. A pillérek háromosztatúak, és arányaik hasonlók a hajón látható pillérekéhez. Felső harmaduk elvileg már a torony nyolcszögletű részére esik, de éppen a velük való csatlakozás miatt a torony e sarkai itt még négyzetesek, s csak a pillérek lezárásának folytatásaként, gúlás átmenettel változnak nyolcszögletűvé.  

A torony jelenlegi, egyszerű kialakítású nyugati bejárata bizonyosan nem középkori.  A toronyaljban a hajóba vezető ajtó felett kőből faragott, enyhén íves felületű, háromszögű pajzs látható. A pajzsról és a körülötte lévő falmezőről a 2011-es munkálat során az utólagos festésréteget eltávolították. Előbbi felületének legkorábbi rétegén vörös színű vonalakból álló, töredékes „ábra” került elő, a falmezőn a pajzsot körbefogó, festett babér(?)koszorú és alatta egy sávban leveles indadísz.

A templommal összefüggésben két kapuábrázolás is fennmaradt, melyek egyikének sem teljesen világos az értelmezése. Schulcz az említett mérmű mellé lerajzolt egy reneszánsz pártázattal lezárt, csúcsíves nyílású kapu(építmény)t, amelynek egyszerű, pálcatagos profilját is felvette.  Erről a kapuról beszél Henszlmann is, amikor azt írja – sajnos pontosabb helymegjelölés nélkül –, hogy eredeti a fő kapuja fölötti két egész és két fél csúcsívből álló fries. 

A rajz a kaput fal elé kiugró, pontosabban a két oldalról hozzá csatlakozó alacsony, falszakaszként értelmezhető részletek miatt inkább szabadon álló építményként ábrázolja. Erre utal pártázata is, melyet nehezen lehet elképzelni falsíkkal összefüggésben. A középkori épületbe ilyen építményt sehova sem lehet beilleszteni.  Leginkább a templomot keletről és délről máig körbevevő, alacsony kerítésnek lehetett a XVI. századnál nem korábbi, toronyszerű bejárata. 

A másik kaput egy archív, a rajta látható plakát alapján az 1940-es második bécsi döntés után készült fénykép őrizte meg a számunkra.  A tagolatlan lábazatból kinövő, három vaskos hengerrel profilozott bélletű és csúcsíves záródású kapu ugyan középkorias formákból van összeállítva, de leginkább a Foerk-féle épület megoldásaival vethető össze. Ma a templomon ilyen kapu nem található. Ha a fénykép hátoldalának helymeghatározása helyes, leginkább még az képzelhető el, hogy a torony XX. század elején kialakított nyugati ajtajáról van szó, melyet az 1940-es évek után valami miatt átalakítottak.

Épületkutatás nélkül nem dönthető el, hogy a részben fennmaradt és a rajzról ismert középkori templom egységes építkezés eredménye volt-e. A szentély és a hajó részleteinek (ablakok, támpillérek) hasonlósága utalhat azonos időszakra, de a torony könnyen épülhetett ezektől eltérő időben is, amit esetleg a padlástérben megjelenő párkánya és a hajó nyugati falának elfalazott ablaka is jelezhet. Az előbbiek terének és részletmegoldásainak főként az arányai a XIV. századnál korábban nem képzelhetők el, de még az sem valószínű, hogy az 1333-as pápai tizedjegyzékben említett András nevű pap ebben az épületben szolgált volna. A templom egyetlen, viszonylag jól datálható középkori részlete a szentély záradékablakának mérműve. 

Az orrtag nélküli halhólyagokból összeállított mérművek 1500 körüli építészetünkből ismertek.  Béltek kapcsán két közelebbi emlékre is érdemes utalni ezzel összefüggésben. Tasnád (Tăşnad) református templomának a hajóján láthatók nagyon hasonló mérműformák, s a keletre eső ablakban – igaz, orrtagokkal bővítve – megjelenik ugyanaz a hármas halhólyagcsoport, mint Bélteken. Noha a tasnádi szentély egyik konzolján 1476-os évszám olvasható, a szentélyablakok mérműitől jellegzetesen eltérnek hajójának mérművei, melyeknek szerkesztési elve időben egyértelműen későbbre is helyezhető. Az ezekkel az elvekkel szerkesztett mérművek a nyírbátori Szent György-templomon jelennek még meg, köztük a nyugati kapu feletti ablak záradékrészének tetején az orrtag nélküli bélteki hármas formával. E templom építésére nagyjából az 1494 és 1511 közötti időszakban került sor. 

A Bélteken fennmaradt mérmű keltezése sajnos még a szentélyt sem datálja feltétlenül, mivel azt utólag is be lehetett helyezni egy jóval korábban készült ablakba. Mindenesetre arra azért utal, hogy 1500 környékén valamilyen komolyabb építőtevékenység folyhatott a templomon, és persze azt sem lehet kizárni, hogy a rajzról ismert és részben fennmaradt épület – leszámítva a tornyot – ekkor keletkezett egy korábbi helyén. 

Miután úgy tűnik, hogy a települést ebben az időben már teljes egészében a Drágfi család birtokolta, az építtető vagy Drágfi Bertalan (1447–1501) erdélyi vajda volt, vagy az országbírói tisztséget is betöltő fia, János (†1526), aki végrendeletében két jelentősebb tételt is hagyott a bélteki egyházra.  Az egykori templom nagysága és a fennmaradt mérmű minősége egyébként szintén az arisztokráciához tartozó megrendelőre utal. A középkori épület jó részének eltűnte azért is érzékeny veszteség, mert a templom meghatározó emlék lehetett a környék egykorú egyházi építkezései számára.