Csaroda, református templom

Csaroda késő román stílusú temploma a Középkori templomok útjának egyik legcsillogóbb ékszerdoboza. A Bereg egyik jelképe a Csaroda-patak árteréből kiemelkedő templom tűhegyes sisakban végződő karcsú tornya, ahogyan az ég felé tör. A templom az ország egyik legismertebb középkori műemléke. Klasszikus tagolása, a torony, a hajó és a szentély egysége, azok kifinomult aránya középkori építészetünk méltó reprezentánsa. A templom az 1950-es évek óta szerepel a magyar műemléki irodalomban, ettől az időtől tekintik az Árpád-kori falusi templomok klasszikus példájának. Korábban úgy tartották, hogy a torony és a hajó épült az Árpád-korban, a szentélyt a XV. századra keltezték többen. Az 1971-ben megindult régészeti és falkutatás viszont igazolta, hogy a szentély és annak boltozata egykorú a hajóval. A templom építési kora a XIII. század vége – XIV. század eleje lehet.

A kérdések megválaszolásában a történeti adatok kevéssé segítenek. A falu a mellette folyó Csaronda patakról kapta a nevét, 1311-ben szerepel először, amikor számos nemes megrohanta és elpusztította. A falunak a XIII. század végén biztosan volt temploma, 1299-ben papját említik. A továbbiakban kegyurai a Csarnavodai család tagjai, 1595-ben már református anyaegyház. A templom jelentősebb átalakítások nélkül vészelte át a következő századokat. 1642-ben meszelték le a középkori falképeket, ezután kapott virágdíszes külső és belső kifestést, a XVIII. században megújították berendezését és famennyezetét.

A mai templom két részből áll, a téglalap alakú hajóból és a négyzet alaprajzú szentélyből. A szentély déli falát fűrészfogas párkány zárja. A torony ikerablakokkal van áttörve, az alsók kettős, a felsők hármas nyílásúak. A hajó déli falán három félköríves ablak nyílik, a fal nyugati részére esik a bélletes, háromszögű oromzatú kapu. A templombelsőt csúcsíves diadalív osztja ketté. A szentélyt bordás keresztboltozat fedi. A középkori falképek korai periódusából a hajó északi falán és a diadalíven maradtak meg ábrázolások, a XIV. század elejére keltezzük ezeket. A szentély falképei a század végéről származnak.

A templombelső tere lenyűgöző, különböző korok színei, formái harmonikus összeállítása. A hajó északi és keleti falán a templom építésével egyidős falképek láthatóak: többek között Péter, Pál, és János apostolok, Szent Anna és Mária, ölében a kis Jézussal, valamint az orvosszentek, Kozma és Damján. A szentélyt az 1300-as évek végén készített freskók díszítik. A szentély oldalfalain az apostolok álltak, közülük jelenleg csupán András, János, Péter, Tamás, Bertalan és Simon alakja határozható meg. A keleti ablak rézsűjében Zsigmond-kori freskók találhatóak, Szent Dorottya és Alexandriai Szent Katalin, fölöttük a fájdalmas Krisztus, a boltozat zárókövén pedig az Agnus Dei, azaz Isten Báránya látható. A XVI. század közepe után a templom reformátussá vált, és lemeszelték a középkori falképeket. Helyükre népies jellegű, virágos motívumok kerültek, amelyek a külső homlokzaton is megmaradtak. A festett famennyezet 1777-ben készült, hasonló korú a népies barokkot idéző festett fa szószék, a karzat és a padok. Említést érdemel még az 1758-as évből való Rhédey-epitáfium.