Nagybégány, református templom

A település első ismert birtokosa a Bégányi család, első bizonytalan említésük 1319-ből származik. 1552-ben a falut nagyrészt elpusztítottként említik. 1567-ben a tatárok dúlták fel a községet. 
1333-ban említik Szent György tiszteletére emelt templomának papját. 1578-ban már a reformátusoké.

A település gótikus temploma több alkalommal is károkat szenvedett. 1768-ban építtette újjá a Simai Mező család, festett famennyezet készült a hajóban. 
A keletelt templom szentélye egyenes záródású, az egykor az északi oldalon állt sekrestyét lebontották és szegmensívessé alakították a déli kapuval együtt. Tornya 1854-re épült föl. Jelenlegi formájában a külső homlokzat kevés középkori részlettel bír. Nyugati, kőkeretes kapuja ma a toronyaljból nyílik.

A belsőben fennmaradt csúcsíves diadalíve. A szentély beboltozására két periódusban került sor. Korai boltozata még a XIV – XV. század fordulóján elpusztulhatott, a második boltozat karcsú bordái lapos, tárcsa alakú zárókőre futnak össze. Keleti szentélyfalában megmaradt a csúcsíves szentségtartó fülke.

A templom különleges értéke falképdísze, melynek feltárását 2000-ben kezdte meg Lángi József. A kép befoglaló mérete 167 x 210 cm. A képmezőt zegzugmustrás keretezés övezi, és Szent Ilonát láthatjuk a kereszttel. Két kisebb méretű figura is megjelenik: egyik a kereszt függőleges szárát tartja, a másik ásóját szúrja a kereszt tövéhez. Szent Ilona a korona alatt pártát és vállig érő fátylat visel, köpenye hermelinszegélyes. 
A kifestés a templom második építési periódusához tartozik, 1410-1420 körülre tehető. A falképek feltárásának folytatása tudományosan és turisztikailag egyaránt kiemelkedő jelentőségű felfedezést ígér.