A PHP Error was encountered

Severity: Notice

Message: Only variable references should be returned by reference

Filename: core/Common.php

Line Number: 257

 Középkori Templomok Útja

A térség meghatározó turisztikai attrakciója a Középkori templomok útja

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága szervezte azt a konferenciát, melyre meghívást kapott a templomút, mint a térség egyik meghatározó turisztikai attrakciója. A TURIZMUS AKADÉMIA soron következő rendezvényén ezúttal az Örökség - és gasztro turizmus volt a téma. Mint elhangzott: az Észak-alföldi régió még mindig kedvelt célpontja a turistáknak, hiszen az eddigi adatok alapján elmondható, hogy már akkora a növekedés a vendégéjszakák tekintetében, mint tavaly egész évben.

A szakmai tájékoztató a Középkori templomok útja  bemutatásával kezdődött, hiszen a történelmi Szatmár középkori egyházi és kulturális örökségét bemutató templomút mára csomagban is kiajánlható turisztikai termék lett, hiszen ebben az évben számos túrát hirdettünk, melyeken a templomút különböző szakaszait járták végig a turisták. Pontosabban kerekezték végig, hiszen egy-két-három napos kerékpártúrákat hirdettünk meg. Hihetetlen, de volt, hogy 80 főt, 50 főt mozgattunk, és a több napos túrákra is 20 fölötti jelentkezővel indultunk el. Nagy sikernek könyvelhető el, hogy pusztán a honlap segítségével távolabbi városokból, így Százhalombattáról, Szolnokról, Veresegyházáról és Budapestről is jelentkeztek  be érdeklődők. Most is elismeréssel szólt a szakma arról a munkáról, amit a megyei turizmus fellendítésében  a templomút révén tesz az Ügynökség (marketing és túraszervezés) és természetesen az egyházak, a települések illetve azok a szolgáltatók, akik az ittlét gasztronómiai élvezetéről vagy a magas színvonalú szállásról gondoskodnak.

A Turizmus Akadémia november végi rendezvényén Baktalórántházán másik két szakmai tájékoztató is elhangzott. Az „Egy csipet Magyarország” felhívására érkezett 19 pályázó közül bejutott az első öt közé az „Egy falat Szatmár-Bereg” Vásárosnamény és az „Adj ’Isten Szatmárban!” című pályázatával  – Cégénydányád Önkormányzata. Mindkettő beszámolt saját elképzeléseiről, saját tevékenységéről és jövőbeni terveiről.

2015-12-09 12:52:20