A PHP Error was encountered

Severity: Notice

Message: Only variable references should be returned by reference

Filename: core/Common.php

Line Number: 257

 Középkori Templomok Útja

Kistemplomok a Nagytemplomban

Megnyílt a Középkori templomok útja kiállítása Debrecenben, a Nagytemplomban. A konferenciával és könyvbemutatóval egybekötött rendezvényen Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kiemelte: a programban szereplő 65 templom és a közülük nem régen megújult 18 templom egy olyan összképet alkot a református örökségről és a térség történetéről, amely igazi kincs. Hangsúlyozta, hogy az az örökség, amelyet ezek a templomok őriznek, a külföldieket is vonzzák, ezért a református püspökség is mindent megtesz azért, hogy a turisták érdeklődését felkeltsék. Felhívják a figyelmet a templomútra, amely révén az érdeklődők végig járhatják a reformáció útját, fölfedezvén azt, hogy Európa határán milyen kincsek vannak és amelyek nem csak a mieink, hanem egész Európáé is. Ennek szélesebb körben való ismertetésében nagy jelentőséggel bír 2017, amikor is a Reformáció 500. évfordulója mellett, a Tiszántúli Református Egyházkerület létrejöttének 450. évfordulóját is ünnepli. A püspök utalt arra, hogy a valaha egy egyházkerületből jött létre Trianon után a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, amellyel – nagy örömükre -  közösen vettek részt az Ügynökség által koordinált programban.

Dr. Kondra Laura, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője kifejtette, hogy azért is különösen kedves számukra ez a program, mert a templomoknak közösség formáló és összetartó erejük van. Az embereknek pedig szükségük van arra, hogy legyen egy hely, ahová a hétköznapi gondok elől elvonuljanak és megtisztuljanak, ezért is fontos, hogy ezek a történelmi templomok megújuljanak, megmaradjanak az utókornak.

Deák Attila az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. vezető menedzsere a programban elért eredmények mellett utalt arra is, hogy a jövőben a történelmi Bihar, Borsod- Abaúj- Zemplén megye, Felvidék, Kalotaszeg, Mezőség és Szilágyság területére is kiterjeszthető a program.

 

A Középkori templomok útja kiállítást három hétig lehet megtekinteni Debrecenben, a Nagytemplomban.

2015-07-28 17:48:52