A PHP Error was encountered

Severity: Notice

Message: Only variable references should be returned by reference

Filename: core/Common.php

Line Number: 257

 Középkori Templomok Útja

Vallásturisztikai konferencián Nagykárolyban

Azon a  helyen vagyunk, ahol a történelem szól hozzánk, mely lelki központ volt, s most is az” – utalt  a vallásturisztikai konferencia helyéül szolgáló nemrég felújított Károlyi kastélyra köszöntőjében a szatmári egyházmegye püspöke, Nagykárolyban, a Történelmi emlékhelyek örökségtúra egyik állomásán.

 

A város legfőbb nevezetességének számító kastélyban találkoztak mindazok, akik a Mária Út iránt érdeklődnek, vagy érintettjei a zarándokútnak, vagy maguk is részesei egy tematikus útnak (a már említett Történelmi emlékhelyek örökségtúrának), mely határon túlra is elvezet. A művészettörténeti és kultúrtörténeti összefoglalókkal színesített programban a Mária Út egy-egy állomásáról adott tájékoztatást Szentgotthárdtól Máriapócson át Csíksomlyóig az adott település képviselője. Munkatársunk, az Ügynökség munkatársa a Középkori Templomok Útja  tematikus útról, a Tündérmező brand kialakításáról és annak gyakorlati megvalósításáról tájékoztatta a hallgatóságot. Arról, hogyan lett a kutatásokra alapozott turisztikai programból műemléki helyreállítás és olyan innováció egyes templomokban, határon innen és túl, amelyek magasabb látogatószámot generálhatnak a méltán híres szatmári örökségekhez. 

2015-02-02 11:21:01