A PHP Error was encountered

Severity: Notice

Message: Only variable references should be returned by reference

Filename: core/Common.php

Line Number: 257

 Középkori Templomok Útja

MÚZEUMI VILÁGNAP, MÁJUS 18.

A Múzeumok  Világnapját  38 éve ünnepeljük, erről  a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa  az 1977-es moszkvai konferenciáján  döntött. Azóta száznál több ország, több mint 30.000 intézménye rendez számtalan látogató-csalogató programot, hiszen a Tanács célja az volt, hogy  az évnek ezen a napján komolyabb és szélesebb körű figyelem irányuljon múltunk őrzői felé, azaz a múlt örökségét őrző s bemutató múzeumok, gyűjtemények felé.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakrális művészetének legjelentősebb kincsei azok a középkori templomok, amelyek ebben a megyében koncentráltabban, sűrűbben vannak jelen, hiszen a történelem viharai bár nem kerülték el, a természet megóvta őket az utókor számára. Ahhoz azonban, hogy a több száz éves kis templomok ne csak a vallást gyakorlók számára álljanak nyitva, a felújítások, feltárások mellett látogatóbarát fejlesztéseket kívánnak. Erre helyezte a hangsúlyt a Középkori templomok útja program, mely a megye turisztikájának fellendítésében vállalt nagy szerepet azzal, hogy a templomok felújításának, látogatóbarát fejlesztésének lehetőségét koordinálja, s nem utolsó sorban örökségtúrák szervezésével  a turistákkal is megismerteti  e kulturális örökségekben  hihetetlen gazdag  vidéket.

Ma, a Múzeumi Világnapon a nyíregyházi Jósa András Múzeumban a Középkori templomok útja kiállítással szeretnénk felhívni a múzeumlátogatók figyelmét közös kincsünkre: a templomainkra, történelmi és irodalmi emlékhelyeinkre, melyek sokszor karnyújtásnyira vannak tőlünk, s arra várnak, hogy felfedezzük, megismerjük őket. Viharos történetüket, évszázadok munkáját, egyházi felfogásokat, elődeink  gondolkodását.

A Múzeumi Világnapon a Jósa András Múzeumban rendhagyó tárlatvezetés is fogadja az érdeklődőket, a „Restaurátorok műhelytitkai”, Tevan interaktív család- és nyomdatörténeti vándorkiállítás, a fegyvertörténeti- illetve az állandó kiállítások. 

A meghívó letöltéséért kattintson IDE!

2016-05-20 16:55:23